Teendők kár esetén


Közúton történő baleset során először arról kell megbizonyosodni, hogy emberek sérültek-e. Ha személyi sérülés következett be, akkor mindenképpen hívni kell a mentőt, és a rendőrséget. Aztán biztosítani kell elakadásjelző kihelyezésével a baleset helyszínét, hogy a balesetben részes autók miatt ne történjen további ütközés, sérülés.

A rendőrséget akkor is értesíteni kell, ha a balesetben külföldi gépjármű is érintett, vagy ha a felelősség kérdése nem tisztázott. Sokat segíthet a későbbi viták elkerülésében, hogyha fényképet tudunk készíteni a baleset helyszínéről, illetve az okozott károkról, sérülésekről. A szemtanúk későbbi vallomásai segíthetnek az ügy tisztázásában. A közúti forgalmat csak a szükséges mértékben akadályozzunk.

Nagyon fontos, hogy a balesetben érintettek személyi igazolványa, jogosítványa alapján baleseti kárbejelentő lapot pontosan töltsük ki. A kárbejelentőt mindenkinek érdemes az autóban tartania.

Amennyiben nem mi okoztuk a balesetet, és az autó működésképtelenné vált, a károkozó biztosítója terhére autómentőt hívhatunk, amit akkor ki kell fizetni, de a biztosító majd megtéríti.

A baleset megtörténte után a kárt be kell jelenteni az illetékes biztosítónak. A károsult fél járművét a károkozó biztosítója által küldött szakértő megvizsgálja, és felméri az autóban keletkezett kárt.